Lédapanzió e-mail: demeteradel@freemail.hu
Lédapanzió e-mail: demeteradel@freemail.hu
Menü
 
Helyi idő
 
Kapcsolódó oldalak
 
Kalotaszentkirályról

Kalotaszentkirály-Zentelke - Sâncraiu

A település a Kalota-patak partján, 600 méter tengerszint feletti magasságban, Bánffyhunyadtól 5 km-re fekszik. A környező hegyvidéket az 1836 m magas Vigyázó csúcs uralja, emiatt az éghajlat igazi havasalji jegyeket mutat. A Kalota-patak kettéválasztja a települést, a bal parton levő részt Szentkirálynak, a jobb parton levőt pedig Zentelkének hívják.

A két falurész között egy jó értelemben vett rivalizálás tapasztalható. Kalotaszentkirály környéke már a római korban is lakott volt. Ezt bizonyítja egy, ebből a korból származó síremlék, ami a falu egyik határrészében került napvilágra. A település neve a templom védőszentjére, Szent Istvánra utal. A Kalota előtag megkülönböztetésként szolgál, mivel István király szentté avatása után (1083) több falu is felvette a Szentkirály nevet. A Zentelke név a Szent-telekből alakult ki, mely az egykor ezen a falurészen székelő szerzetesektől származik. A falu egykor Bánffy-birtok volt, a család kastélya az Udvar nevű falurészen állt. Az épületet az 1930-as években a környező román falvak lakosai lerombolták, és építőanyagként széthordták. A kastélyból már semmi nem látszik, de a régi öregek még sokat tudnak mesélni az akkori időkről.

Kalotaszentkirály napjainkban községközpont, négy kisebb település tartozik hozzá: Kalotadámos, Jákótelke, Magyarókereke és Malomszeg. A faluban, Ady Endre hársfája alatt találjuk az 1994-ben készített Ady-emlékművet. A költő 1914 júniusában járt itt először Boncza Bertával. A fa alatt ülve versírásra ihlette a templomból hazafelé tartó, színes népviseletbe öltözött emberek látványa. Ekkor született meg A Kalota partján című verse.

A településen 1991 óta, minden év augusztusának első hetében, népzene- és néptánctábort szerveznek, ahol a kalotaszegi táncokkal és zenével ismerkedhetnek a tanulni vágyó fiatalok. A vendégek elsősorban belföldről és Magyarországról érkeznek, de jöttek már vendégek Japánból és az Egyesült Államokból is. A környező táj nagyon változatos: erdők, völgyszorosok, vízesések, cseppkő- és jégbarlangok váltogatják egymást. Több mint hét gyűjtőtó várja a halászokat, búvárokat és a vízi sportok kedvelőit, valamint a tiszta, hegyi levegőre vágyókat.

 A falu megközelítése: autóval a Nagyvárad-Kolozsvár nemzetközi úton Bánffyhunyadig (Huedin) kell autózni. Bánffyhunyad központjában, ahol a református templom is áll, az "Albac, Belis" táblánál kell a főútról lekanyarodni és egyenesen kimenni a városból. 5 km megtétele után a Sâncraiu táblánál jobbra fordulva már szinte benn is vagyunk a faluban.

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.